Egy lélektelen világ: Like

Egy lélektelen világ: Like
2020. augusztus 22. 16:08

Sokat gondolkodtam azon miként is kellene egybefoglalnom mindazt ami a fejemben jár, és ami társadalmunk haladásával kapcsolatban elszomorít. Végül arra jutottam nem egy cikkben, hanem egy cikksorozatban, egymástól elválasztva írom meg a saját gondolataim és meglátásaim. Persze tökéletesen elválasztani nem tudom őket egymástól, hiszen sok probléma összefügg, egyik generálja a másikat, így megeshet, hogy néha én is átcsúszom egy cikken belül egy másik probléma felvázolásába is, mégis igyekszem a lényeget és a tartalom nagy részét arra az egy dologra fókuszálni a cikkben, melyet fent a címben is megjelöltem.



Jelen esetben ez a like vagy a like vadászat.
Az informatika hihetetlenül gyors fejlődése és a világunkat behálózó internet sok mindent tettek könnyebbé számunkra. Ha a mai világot hasonlítjuk össze egy alig ötven évvel ezelőttivel, akkor láthatjuk az internet pozitív hatásait is. Gondolok itt a gyorsabb ügyintézésre, az online vásárlásra, a pár másodperc alatt elküldhető és megérkező levelekre és még sorolhatnám. Sok minden az internetnek hála ma már sokkal gyorsabb és kényelmesebb. Csakhogy míg azt hihetnénk, hogy az időt, amit az online ügyintézéssel spórolunk, pihenésre és minőségi idő töltésre használhatnánk, addig azt kell észrevennünk, hogy nem csak az ügyek intézése vált sokkal gyorsabbá körülöttünk, de az egész életünk felgyorsult.



Nézzük csak meg példának a gyerekeket.
Míg ötven évvel ezelőtt a gyerekeknek iskola utána kényelmesen jutott idejük a házi feladatra és utána a játékra, addig ma azt látjuk, hogy nincs idejük semmire sem. A világban egyre nehezebb boldogulni, nem csak állást találni, de egy olyan munkát találni ami fizet is annyit, hogy az anyagi biztonságot képesek legyünk megteremteni magunknak. Azok az emberek akik most szülők, látják hogy ők milyen taposó malomba kerültek, hogy az árak pár év alatt a tízszeresükre nőnek de a fizetések szinte el sem mozdulnak a helyükről. Ma már természetes hogy majdnem mindenki beszél legalább egy idegen nyelvet így a cégeknél elvárás lett, hogy az új kolléga akit felvesznek, beszéljen minimum kettő de ha lehet inkább három nyelvet, természetesen alacsony fizetésért cserébe. Mivel látják ezt a mai szülők, aki megteheti az különféle foglalkozásokra, szakkörökre íratja be gyermekét, hogy még a kötelező tanórák után is újabb tudásra tegyen szert, mely esetleg majd hasznos lehet számára a jövőben. A világ fejlődéséből adódó elvárások pedig csak nőnek, így az iskolában is egyre több a tananyag, melyet a gyerekek fejébe kell vésni, de az erre szánt idő ugyanannyi marad. Ha most megnézzük a gyerekeket hétköznaponként, reggeltől estig tanulnak, leckét írnak és külön foglalkozásokra járnak, hétvégéik nagy részét pedig otthon, a számítógép előtt töltik. Félre értés ne essék most nem a játékok negatív hatásáról szeretnék beszélni, és az építő jellegű játékokat sem célom reklámozni. Egyszerűen arról van szó, hogy míg tíz évvel ezelőtt a valóság show-k és a különféle szappanoperák voltak a menők, addig ma a játékok állnak a szórakoztatóipar egyik nagy középpontjában. Az online térben a gyerekek játszhatnak egymással, megismerkedhetnek új emberekkel, sőt versenyszellemű játékok esetén ahol a csapatok akár véletlenszerűen is generálódhatnak, esélyük nyílhat nyelvtudásuk megerősítésére és tovább fejlesztésére.
Persze a sok pozitív dolog mellett az online térnek megvannak a maga veszélyei is. De most azok helyett nézzünk meg egy másik veszélyforrást is. Ez pedig nem más, mint a like vadászat.



Hogyan és miért alakulhat ki az emberekben, főként a fiatalokban a like vadászat szükségessége?
Erre nagyon egyszerű a válasz. Akárhonnan is közelítjük meg, az ember társas lény. Vágyunk mások elismerésére, a szeretetre, arra hogy ebben a hatalmas és ijesztő világban ne érezzük magunkat aprónak és jelentéktelennek. A szeretet és az egymással törődés kifejezésére igen sok eszköz létezik. Arra van a család, hogy segítsen, a barátok, hogy meghallgassanak és vagyunk mi így, mindannyian emberek, akik képesek lennénk segíteni egymás nyomorán.
De hiába hagyják el hangzatos nagy szavak a szánkat az igazság az, hogy az emberek önzők és felszínesek. Mindenkinek meg van a maga problémája, mindenki próbál életben maradni és mindenki tisztában van azzal, hogy az életben a legkedvesebb és segítőkészebb embereket tiporják el elsőként. Így az ÉN központúságot már a gyerekekbe is beleneveljük és ez generációk óta csak erősebb lett.
Ma már a barátok csak díszek. Egy mérce, ami mellé oda mérhetjük a saját életünk is. Nagy szavakkal és hencegve próbáljuk túl harsogni egymást, bulizunk, mások kárán röhögünk, de egymásra nem számíthatunk. És bármilyen hihetetlen is, de ezt a gyerekek is érzik. A gyerekek pontosan érzik és tisztában vannak azzal, hogy azok az emberek, akik körbe veszik őket, azokra nem számíthatnak. Nem beszélhetnek nekik a problémájukról és nem lehetnek előttük önmaguk. Sok esetben igaz ez a családdal szemben is. Minden generáció máshogy gondolkodik mint az előtte lévő. Minden generációnak kialakul a sajátos normája, az elfogadási küszöbje és a látásmódja az alapján, körülötte hogyan alakul a világ. Ha egy gyermek máshogy gondolkodik mint a szülei, akkor nézeteit és problémáit sok esetben nem meri megosztani a velük, mert fél, hogy nem lennének képesek elfogadni és megérteni. Így az érzéseivel és problémáival egy jóval nagyobb réteghez fordul, ahol abban bízik, hogy több embertől is bíztatást vagy őszinte szavakat kaphat.
Ez pedig az online tér.
Megosztanak egy posztot, legyen az egy adott probléma, gondolat, zeneszám, fénykép, bármi, de az összes „ismerősükkel” akikre valaha szertettek az interneten, megosztják az érzéseiket.
A kérdés itt az, hogy valóban érdekel-e az minket, mit gondol több mint háromszáz ember – akiknek 90%-ával csak egyszer vagy kétszer találkoztunk az életünk során, – arról mit reggeliztünk vagy hol töltjük a szabad napunkat?
Ha csak a barátainkkal akarjuk megosztani, akkor megtehetnénk hogy külön csak nekik mutatjuk meg. Ha azt akarjuk az összes ismerősünk tudatára adni: „Pukkadj meg és nézd nekem milyen jó dolgom van.” Azzal csak a saját életünk nyomorát akarjuk leplezni, azt hogy nem vagyunk kibékülve saját magunkkal és az életünkkel, és azáltal akarjuk jobbá tenni, hogy másokat irigykedésre késztetünk és lélekben fájdalmat okozunk nekik. És van még egy lehetőség, az, amiért a posztok legalább 70%-a megszületik.
Mindenkinek jólesik ha megdicsérik, ha elmondják neki mennyire szép, vicces vagy milyen jó dolga van. Ha biztosítják arról, sok kicsi szívecskével, mennyire szeretik.
Megszületik egy poszt, majd várjuk a like-okat és kommenteket.
De mi van akkor, ha nem jönnek? Ha eltelik egy óra, de semmi? Majd még egy, és még mindig semmi?
Az ember fejében egy idő után felvetődik a kérdés:
„Valóban ennyire jelentéktelen lennék?”
„Tényleg senkit nem érdeklek?”
„Engem senki nem szeret, még egy kicsit sem?”
Felnőttek esetében is veszélyes ha ez történik, de míg a felnőttek inkább ingerültté válnak és szándékos ellenszenv szítással adják ki magukból a stresszt, egy-egy újságcikk alatt vagy kormánypárti csoportokban, addig a gyerekek gyakorlatilag nem tudják feldolgozni ezeket az érzéseket, és fogalmuk sincs arról kivel is beszélhetnének erről.
Így megnézik azok posztjait akiket sokan „szeretnek”, akiknek sok követőjük van és mindig sok kommentet és like-ot kapnak. Megnézik mit kell azért tenniük, hogy ők is szeretve legyenek. Lehet, hogy az, amit tenniük kell érte teljesen ellentétben áll a személyiségükkel, de a szeretet és elismerés iránti vágy jóval nagyobb, ezért megteszik azt, amit a társadalmunk ma „kedvel” és „menőnek”. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy semmi humoros nincs abban, ha valaki élőben kap alkohol mérgezést, ha gengszterek fenyegetik egymást a youtube-on vagy ha kislányok vetkőznek és táncolnak bugyiban, esetleg posztónak magukról olyan képet, amin minden testi adottságuk látszik. Mégsem teszünk ez ellen semmit. A lányok képe alá megy a több ezer like, szívecske és komment: „mennyire szép vagy, mennyire szeretünk” és így tovább. A tartalmat nem szolgáltató videókat sokan lájkolják, röhögnek rajtuk, vicces kommentet hagynak a csatornájuk alatt. És persze ezek a kommentek és vélemények lehetnek negatívak, de attól még ezek az emberek híresek.
És azt látják a gyerekek, hogy ez a normális, ez az elfogadott, ezt kell tenni azért, hogy őket is szeressék. Ezért még ha a személyiségük nem is ilyen, ők is megfogják tenni ugyanezeket, pusztán azért, mert vágynak a figyelemre.
És hol van ilyenkor a szülő?
Sok szülő talán nem is tud róla, mi mindent posztol kicsiny szeretett gyermeke, vagy tudja de megvonja a vállát. Úgy van vele, ma mindenki ezt csinálja ezért ő is hagyja a gyermekének, hogy ezt tegye, mert nem akarja hogy kimaradjon valamiből amit a kortársai képviselnek.
Minden egyes like kiöli az emberekből az empátiát. Az a vékony réteg – akik még képesek érezni – inkább a homokba dugják a fejüket, mert könnyebb feltenni a szemellenzőt, mint végig nézni hova fajult a társadalmunk. Sokan képesek lennének élőben végig nézni, ahogy egy videós a képernyő előtt hal meg alkoholmérgezésben. Ha egy kislánnyal történik valami, – hiszen ha az inetrnetre kiteszi mindenét, akkor könnyen áldozatává válhat bizonyos bűnözőknek, – akkor a szívecskéket küldő „barátok” csak megvonják a vállukat és azt mondják mekkora egy Qrva volt.
Valóban ilyennek kell lennie ma a társadalomnak? Valóban hagynunk kell, hogy minden egyes like amit nyomunk egy olyan képre, ami valójában nem érdekel minket, elvegyen egy darabot a lelkünkből? Valóban el kell játszanunk egy, a társadalom által normalizált szerepet ahhoz, hogy azt érezzük valaki szeret minket? Valóban egy ilyen világot képzelünk el a gyermekeinknek? Ha mindenki csak megvonja a vállát semmi nem fog változni. Azt mondjuk: „mit tehetek én, ha sok milliárd ember nem tesz semmit.” De nem gondoljátok, hogy pont ez az oka annak, hogy senki nem tesz semmit? Mindenki vár a másikra, de senki nem teszi meg a kezdő lökést. Ha azt akarjuk, hogy változás legyen, ha azt akarjuk, hogy ne egy lélek nélküli társadalomban kelljen élnünk, ahol az egyént és a személyiséget el kell nyomni, ahol mások nyomora nem számít, ahol akár erőszak is történhetne nyíltan a szemünk előtt, akkor is csak lehajtanánk a fejünket és mennénk tovább. Ha nem egy ilyen világban akarunk élni, akkor itt az idő, hogy tegyünk valamit.
TE OTT SZÜLŐ, ülj le a gyerekeddel és beszélj vele, mondd el neki, hogy mit sem számítanak a like-ok, azok az emberek nem szeretik, ez csak egy illúzió. Tudom, hogy mindenki el van fáradva. Tudom, hogy senkinek nincs se türelme, se energiája arra, hogy plusz lépéseket tegyen azért, hogy a társadalmunk ne korcsosuljon el teljesen. De ha továbbra is hagyjuk, hogy a lelkünk meghaljon, akkor csak még rosszabb lesz.



Kurt Cobain egyszer azt mondta: „Inkább utáljanak azért aki vagyok, minthogy azért szeressenek aki nem vagyok.”



Én nem tudom az érzéseimet és gondolataimat ilyen egyszerűen, egyszerű mondatokba foglalva megosztani másokkal. De ebben mindig segítségemre volt az írás szeretette és az, hogy már kiskorom óta verseket írtam. A vers, amit megosztok veletek angol nyelven született és nem is óhajtom lefordítani, de ha valaki esetleg mégsem tudná elolvasni a nyelvi akadály miatt, ne aggódjon, a fent írt hosszú ömlengésemben úgy vélem sikerült mindent összefoglalnom, amit ebbe a „rövid” versbe bele préseltem.



Like



We live two life
At one time,
We make glass walls
To mask the world
What frames us.



We share a lie
On Instagram, Facebook, Twitter
But nobody knows
Who is your real self.
Nobody knows what you feel,
What you think.
And nobody care who you are.



So just send a like
Show you care
Because you like my picture,
But don’t ask
How I am.



Just send a like
And plug your head
In the sand,
Don’t be scared
Everybody does it,
Now this is the trend.



We speak to each other
But don’t pay attention.
We are friends,
But we can’t expect each other.
We live in a glass hemlock
We like our lies
These are our pink clouds
What mask the reality
From our eyes.



So just send a like
Show you care
Because you like my picture,
But don’t ask
How I am.



Just send a like
And plug your head
In the sand,
Don’t be scared
Everybody does it,
Now this is the trend.



The real happiness
To help each other,
To give food for the homeless,
To follow a blind man across the street,
To give a home the thrown away puppies.



We share a lie on the Internet
We show we are happy
But we feel loneliness.
In our world the number of likes
Means false happiness,
But in the reality
Our souls became slowly dead.



So just send a like
Show you care
Because you like my lies
But don’t care who I am.



Just send a like
And plug your head
In the sand,
Let the world slowly die
Because now this is the trend.



Írta: Ruska Kitty


Tovább

+3
0
Nézd meg az összes posztot
Hozzászólások
Ezt olvastad már?
X

Szinasztria III.-Párkapcsolat Horoszkóp...

Szinasztria III.-Párkapcsolat Horoszkóp Összehasonlítás
2020. szeptember 23. 14:52

Szinasztria III.-Párkapcsolat Horoszkóp Összehasonlítás...

Tovább

+6
0

Szinasztria II.-Párkapcsolat Horoszkóp Ö...

Szinasztria II.-Párkapcsolat Horoszkóp Összehasonlítás
2020. szeptember 22. 14:20

Szinasztria II.-Párkapcsolat Horoszkóp Összehasonlítás M...

Tovább

+4
0